Chanyeol
megáll a stúdió előtt, sok szerencsét kíván miközben
kiszállok az autóból. Gyermeki izgatottsággal, mégis kissé
félve indulok el a bejárat felé. Meglepődöm, amikor valaki
bentről kitárja előttem az ajtót.
–
Jó reggelt, Son Annabelle – kedves hangon üdvözöl az idős
férfi.
–
Jó reggelt – meghajolok.
–
A tárgyaló teremben lesz a találkozó, második emelet, bal oldali
folyosó.
–
Köszönöm.
Az
útmutatás alapján beszállok a liftbe, a második emeletre érve
elindulok balra. Sok ajtó sorakozik fel mindkét oldalon, de
megtalálom a „Tárgyaló” feliratú táblát, ami mellett nyitva
van az ajtó, némi zaj szűrődik ki bentről. Belépek,
megpillantom a szoba közepén a hosszú asztalt, amit megvilágít
az ablakokon beszűrődő fény. A bent lévő emberek jó kedvvel
üdvözölnek. Apró homokszemnek érzem magam köztük a
tengerparton, olyan magabiztosnak tűnnek már első pillantásra is.
Kinézek
magamnak egy üres helyet az asztalnál, s helyet foglalok, valamivel
messzebb a többiektől. Már fél kilenc is elmúlt, amikor belép
egy ismerős alak. A fiatal srác a castingról, most öltöny
helyett egyszerű pólót és farmert visel, amiben nem tűnik olyan
komolynak, mint öltönyben.
–
Jó reggelt – kezeiben tartott vastag papírkötegeket az asztalra
teszi. – Oh Sehun vagyok a film rendezője. – meglep, hogy ilyen
lazán mellőzi a formális beszédet.
Végignéz
rajtunk, láthatóan keres valakit köztünk, majd minden szó nélkül
kimegy. Eltelik pár perc, mire visszajön.
–
Még várunk egy valakit, de azt mondta hamarosan itt lesz. Addig
mindenki kap egy forgatókönyvet, átnézzük a szerepeket, és
egyeztetjük az ütemtervet – kimérten közli, mégis lágyságot
lehet érezni a hangjában.
Körbemegy
az asztalon, mindenki elé letesz egy forgatókönyvet, közben
kinyílik a tárgyaló ajtaja, és belép rajta egy magas, kreol bőrű
férfi.
–
Nyolcra kellett volna jönni, Jongin – dorgálja a rendező.
–
Bocs, főnök – magabiztos mosollyal veszi kézbe a mellkasához
nyomott papírköteget.
Az
üres székek közül arra ül le, amelyik mellettem van, megcsapja
orromat a férfias illata. Mint kiderült, ő lesz a párom a
filmben.
–
Tartsunk szünetet – pontban délben áll fel Sehun az asztaltól
–, az étkezőben kaptok ebédet.
Elgémberedett
lábaimnak jól esik, hogy felállhatok a székből. Elindulok a
többiek után, az ajtón kiérve egy kezet érzek a vállamon.
–
Ebédelsz velem, Annabelle? – Jongin lehengerlő mosollyal várja a
választ.
–
Hívj Anának – bólintok.
Az
étkezőbe érve újra iskolásnak érzem magam a menzán, annyi
különbséggel, hogy itt minden van, ami szem-szájnak ingere.
Könnyű ebéd mellett döntök, ezért a tányéromra egy szelet
sült csirkemell és párolt zöldség kerül. Jonginnal leülünk
egy asztalhoz, és rögtön beszélgetést kezdeményez.
–
Ez lesz az első filmszereped? – válaszként bólintok. – Akkor
jó, már azt hittem, hogy mindig ilyen szótlan vagy – érzem,
hogy próbálja oldani a feszültségem.
–
Még kell egy kis idő, amíg felfogom, hogy mi is történik.
–
Ne aggódj, én is így voltam az első filmemnél. Azt gondoltam,
hogy nem fogom megkapni a szerepet, és a forgatás végéig fel se
tudtam fogni.
–
Ezt jó tudni – jól esik, hogy ismeretlenül is próbál
bátorítani.
–
Ha bármi baj van, nekem nyugodtan szólhatsz, hiszen most elég
sokáig munkatársak leszünk.
Jongin
szinte azonnal elnyerte a bizalmam, és jól esik, hogy törődést
mutat felém. Hamarabb befejeztük az ebédet a többieknél, ezért
lementünk a földszintre az ottani automatához kávézni. Leültünk
az egyik kanapéra az aulában, és tovább folytatta a beszélgetést.
–
Megkérdezhetem honnan jött a neved?
–
Édesanyám amerikai.
–
Ó, értem. Különben nagyon szép név, itt nem sokat hallani.
–
Te most fűzni próbálsz? – pimaszul mosolygok felé.
–
Ne csináljam? – ő is mosolyra húzza vastag ajkait.
–
Munkatársak vagyunk.
–
Jongin! – Sehun hangjára elhallgatunk. – Gyertek fel, vége a
kajaidőnek.
Megy
is tovább, sokkal mogorvábban viselkedik, mint egy órával
ezelőtt. Nem túl biztató, hogy ilyen hangulatember utasításainak
kell eleget tennünk.
–
Ismeritek egymást a rendezővel? – kérdezem, mikor már
hallótávolságon kívül van.
–
Évfolyamtársak voltunk a filmművészetin.
Meglep
az információ, hogy valószínűleg egyidősek lehetnek. Külső
szemmel úgy tűnik, hogy nem igazán bírják egymást, ezért nem
is faggatom tovább a témáról.
–
Mára ennyi – Sehun leteszi a kezéből a tollat. – Holnap
elpróbálunk pár jelenetet, és nyolcra itt kell lenni, Jongin.
Csak
egy intést kap válaszul. Összeszedem a cuccaim a forgatókönyvet
a táskámba teszem, és a többiek mögött elhagyom a
tárgyalótermet.
–
Elvigyelek? – szólal meg mögöttem Jongin.
–
Köszi, de az öcsém hazavisz.
–
Nem is mondtad, hogy van testvéred.
–
Csak féltestvérek vagyunk.
Kezdem
túlzásnak tartani Jongin nyomulását. Túl sok minden volt ma,
elfáradt az agyam, kell egy kis pihenő. Hazaérve megpróbáltam
rendet tenni a fejemben a rengeteg újdonság között. Csak a
szerepre akarok koncentrálni, semmi másra.
Másnap
reggel magabiztosabban mentem be a stúdióba. Nem akartam most is
Chanyeolt rángatni, ezért úgy döntöttem gyalog megyek be, ezért
valamivel korábban oda is értem.
A
tárgyalóból furcsa hangok szűrődnek ki a folyosóra, belépve
megpillantom Sehunt, aki az asztalt tolja az oldalsó falhoz.
–
Jó reggelt – meglepetten néz fel a köszönésemre.
–
Jó reggelt – felegyenesedik. – Ma már jobban festesz –
kimértsége miatt nem tudom hova tenni ezt a kijelentést.
–
Ezt hogy értsem?
–
Tegnap lehetett látni rajtad, hogy meg voltál szeppenve –
elmosolyodik.
Nem
válaszolok, helyette segítek neki kör alakzatba rendezni a
székeket. Amikor az utolsót is a helyére teszi lehuppan rá, és a
karórájára pillant.
–
Kérdezhetek valamit? – leülök mellé, bólintással válaszol. –
Nincs valami tanácsod számomra?
–
Tanácsom? – értetlen tekintettel illet.
–
Tudom, hogy nem kellene ezt mondanom, de ez az első szerepem, és
ideges vagyok. Biztos dolgoztál már olyannal, aki ugyanilyen
helyzetben volt.
Arcán
látszik, hogy nem érti, vagy nem tetszik neki a kérésem.
–
Annabelle…
–
Ana – kijavítom, mire a homlokát ráncolja.
–
Annabelle, a castingon meggyőztél minket, a producer teljesen oda
volt érted, meg se akart hallgatni mást utánad. Te magad is
mondtad, hogy valahol el kell kezdeni, de az nagyon ritka, ha egy
kezdet könnyen megy.
A
maga merev stílusában, de sokat segített a mondataival. Ez
kellett, hogy végre el tudjam engedni magam, és csinálni a dolgom
ahelyett, hogy azon izgulnék mi lesz.
Lassan
megérkezett mindenki, köztük Jongin is, aki célzásként az
órájára mutatott, mikor Sehun tekintetével összetalálkozott.
–
Oké, próbáljuk meg a harminckettedik jelenetet, amikor Sunghoon és
Minhee vitatkozik – navigál Sehun, aki a próbák alatt végig
fel-alá mászkál a székek mögött.
Jongin
és a Minhee szerepét játszó alacsony, törékeny alkatú lány
feláll, kezükben a forgatókönyvet tartva megállnak a kör
közepén.
–
Minhee feldúltan kéri számon Sunghoontól, hogy miért nem ért
haza aznap se időben, felmerül benne a gyanú, hogy megcsalja, de
Sunghoon tagad. És tessék!
–
Már megint hol voltál?! – kezdi hevesen a lány.
–
Mondtam már, hogy sok volt a munkám, fáradt vagyok, nem akarom ezt
is hallgatni!
–
Legalább szólhattál volna, hogy ne várjalak! Elég lett volna
írni egy üzenetet írni, hogy bocs nem megyek haza vacsorázni,
mert épp más nővel vagyok!
Díszlet
és beállítás nélkül is hitelesen adják elő, lenyűgöz, hogy
milyen könnyen és gyorsan beleugrottak a szerepükbe. Nem sokkal
később én kerültem sorra. Sehun mintha szívatni akarna, az
utolsó jelenetet kell eljátszanom Jonginnal, amikor sírnom kell.
–
Szeretlek, nem akarom, hogy elhagyj – olvassa fel a mondatát.
–
Sajnálom, de muszáj. Nem bírom ezt tovább.
Megpróbálok
minden praktikát, amit tanultam, rossz dolgokra gondolok, amiktől
szomorú leszek, és visszatartom a pislogást, hogy szemszárazság
elleni könnyeket csaljak elő, de sehogy se akar sikerülni.
–
A tiéd leszek, ígérem, csak ne hagyj el.
–
Annyiszor hallottam már ezt tőled, de meguntam a várakozást.
–
Ennyi – állít le Sehun. – Ezt még gyakorolni kell.
Úgy
érzem, kudarcot vallottam. Visszaülünk Jonginnal a helyünkre,
tenyere egy pillanatra megpihen a felé eső térdemen.
–
Ne hallgass rá, nagyon jó voltál – mosolyogva biztat.
